Worse than drug~

 

Nem viccelek amikor azt írom, hogy ez az ember rosszabb bármilyen drognál. És még nincs vége a történetnek, lesz ez még rosszabb, pedig még csak február van...

2022, novemberben valamikor~ ^^"

Összetörtem, értéktelennek éreztem magam. Olyannak, aki úgyse kell senkinek. Akivel beszélgetni se éri meg, mert úgyse hagyja el semmi értelmes a szám.

Senkinek nem beszéltem erről. A hozzám legközelebb álló kollégáknak sem. Nem azért, mert nem bíztam bennük, hanem mert nem akartam teher lenni.

Egyre sűrűbben kerültünk egy műszakba. Egyre sűrűbben mosolyogtál rám, amikor köszöntél. Mivel mindketten imádjuk a nikotint így egyre többször bandáztunk együtt a többi kollégával, ahol sokkal nyitottabbak lettünk.

Majd jött a december. Az egyik kolléga elsütötte a legelcsépeltebb poént valaha. ~A lényeg a pepsi volt benne.~ Mint azon az éjszakán később kiderült nem ismerted a viccet. De tökéletesen használtad fel. A sokadik órában, a sokadik cigiszünetemre mentem le. Te is jöttél és hatalmas vigyorral nyújtottál át egy cukormentes pepsit, miközben próbáltad összeszedetten elsütni *azt* a poént. Nagyon nevettem, őszintén. Úgy, mint már hónapok óta soha. És hálás voltam, mert a kedvenc üdítőmet kaptam tőled. Onnantól kezdve ez kezdett rendszeressé válni, és harcoltunk hogy ki fizessen. Nagyon szerettem ezeket a pillanatokat.

Viszont ott bujkált a kisördög. Az egyik "alapelvem", miszerint kollégával nem kezdünk komolyabb dologba. De nem tudtam mit tenni. Amint írtál már kaptam is fel a telefonom. Már a családnak is feltűnt, hogy mennyire vigyorgok a telefonomra.

Majd eljött a január. Napról napra egyre durvábban kikészítettél. Volt olyan éjszaka, amikor komoly önkontroll kellett ahhoz, hogy ne pattanjak vonatra és bújjak melléd, hogy aztán kölcsönösen kihasználjuk egymást. Másra se vágytam, mint hogy eggyé váljunk. Majd összebújva aludjuk ki magunkat.

Aztán bumm~ 

Közölted, hogy úgy tűnik lett barátnőd és nem szeretnél becsapni. Ettől függetlenül maradjunk barátok.

Bevallom, kicsordult 1-1 könnycsepp a szemeimből. De úgy éreztem fair enough, igazából nem ígértünk egymásnak semmit. 

És én így is álltam innentől kettőnkhöz. Majd szépen lassan visszakúsztak a beszélgetéseinkbe, hogy legszívesebben mit csinálnánk a másikkal. Megpróbáltam leállni, leállítani téged. Néha sikerült, de ekkor már rohadtul frusztrált voltam. Ha lett volna lehetőségem rá, minden elvemet és önérzetemet sarokba dobva téptem volna le a ruhád. 

Majd jött a kép. Cukik voltatok, és természetesen ott voltak a szokásos csöpögős "mylove" "mylife" "allineed" hashtagek. Ott rájöttem, hogy tényleg nem tehetem ezt. És neked se szabad.

Aztán másnap ugyanúgy írtál, sőt. Talán még inkább teret engedtél a vágyaidnak. Belőlem pedig előtört a stalker. Láttam, hogy már nincs kint nálad a kép. Majd a lánynál ott virított, hogy egyedülálló. Nem tudom megfogalmazni mennyire lepődtem meg.

Kicsit bűntudatom volt. Nagyképűnek hangzik, de félek, hogy részben én voltam az oka annak, hogy vége lett. Na meg elég szar volt a felismerés, hogy jelenleg nem vágynék semmi másra, mint egy igazán jó és kielégítő dugásra veled, minden komolyság és romantika nélkül.

És őszintén bevallva azokban a hetekben amíg biztos voltam benne, hogy nem lehetsz rövid időn belül az enyém elkezdtem beszélgetni, flörtölgetni másokkal is.

Gyönyörűen megszopattam magam.

Egyik reggel írtál, hogy ne haza menjek, hanem melléd bújjak inkább. Akkor nem tettem, de másnap benne lettem volna. Erre azt írtad félsz, nehogy elsietjük a dolgokat.

Összezavarsz. Nagyon.

És még mindig kívánlak. Kegyetlenül. ;-;

Mindemellett még mindig ott van a vágy.

Hogy hozzád akarok bújni. Szorosan megölelni. A karjaidban bepótolni azt a sok alvás nélkül töltött éjszakát. ~amiket részben neked köszönhetek~

Aztán jött a február, beteg lettem, sokszor nem volt erőm a telefonomat se felemelni és egy régóta vágyott koncertet is ki kellett hagynom ami miatt elég szar kedvem lett, így nem igazán beszéltünk. Voltak próbálkozásaim, de úgy tűnt, hogy végleg elveszítelek.

És valóban, így is történt. Munkában se jöttél oda cigizni, csak ha mások itt ott voltak, próbáltál nem tudomást venni rólam, de nem vagyok az a fajta aki megkönnyíti az ember dolgát, bocsi. 

Lassan elfogadtam a tényt, hogy nem kellek neked. Sőt, nem kellek igazán senkinek. 

És ami engem is meglepett, hogy sikerült megbarátkoznom ezzel a gondolattal. Szükségem volt erre az egészre, mert így szépen lassan ráléptem a gyógyulás útjára.

New beginning? Might be~

 Rengeteg helyen hallottam, hogy ez az év más lesz. Az elmúlt évek rossz dolgai idén 180 fokos fordulatot vesznek és helyre jönnek a dolgok. Hát nagyon remélem, hogy így lesz, máskülönben meg fogok őrülni. De be kell vallanom, nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy ebből a fordulatból 360 fok lesz. ×-×

2022, október közepe. Ekkor állt feje tetejére az életem.

6 évnyi egymás melletti kitartás a végéhez közeledett.

Új kolléga érkezett.

Sose felejtem el, megláttalak és alig tudtam levenni rólad a szemem. Azt se tudtam hogy hívnak, milyen beosztásban dolgozol, de szinte olyan "gyermeki" izgalommal vártam, hogy megszólíts mint sok-sok éve a tini szerelmemnél.

De ezt az egészet mélyen eltemettem magamban, mert mást szerettem tiszta szívből. 

Aztán vége lett. Egy olyan dolog miatt, amin mindketten tudtunk volna változtatni ha nem vagyunk ilyen kibaszott makacsok. De azok voltunk...vagy inkább vagyunk azóta is, én mindenképpen.

Már jó ideje nem beszéltünk, mert fájtak a szavaid. Hiába volt bennük igazság, kegyetlenül fájtak.

Ettől függetlenül minden egyes nap azon aggódtam, hogy hogyan lehetsz. Vajon kibékültél a legjobb barátoddal? Vajon eszel rendszeresen? Ugye nem kezdtél el megint rendszeresen iszogatni? Minden egyes balesetről szóló hírt megnéztem, remélve hogy nem te szerepelsz benne. Tudom jól, hogy nem mindig a legbiztonságosabb módon vezetsz. Egy szóval féltettelek. Nagyon. Rettegtem, hogy bajod esik, hogy benne ragadsz abban a depresszív spirálban, ami miatt velem is vége lett.

Majd eljött a február. Megláttam a képet, amin egy másik lányt ölelsz. A gyomrom összeszorult és közben mosolyogtam. Mosolyogtam, mert tudtam hogy szükséged van valakire ahhoz, hogy igazán egésznek érezhesd magad. 

Szakítás után sokan mondják, hogy "úgyse talál nálam jobbat", de én nagyon remélem, hogy egy nálam sokkal jobb lányt sikerült találnod. Vele is önmagad tudsz lenni. Sokkal alkalmazkodóbb, mint én. Na meg a legfontosabb, hogy ért a kocsikhoz. ~I wish i did~ Mert számodra az autók is hatalmas szerelem.

A barátnőim pedig hihetetlenek! Amint meglátták a képet aggódva kérdezték, hogy minden rendben van-e, majd meglepődtek a válaszon, miszerint örülök is neki. ^.^

Szeretlek titeket csajok! Nem szeretnék csöpögős lenni, de nélkületek nem lennék itt. Vagy ha mégis, akkor csak testben~

What the f*ck is goin' on?

Oh my sweet Lord!

Eltelt majdnem egész 7 év. 7! Mióta utoljára írtam ide.

Azóta felnőttem...vagy mi.

Mondanám, hogy megkomolyodtam, de az erős túlzás lenne. És a depresszióm se hagyott még el, legalább ő hű társam maradt.

Ezért is pattantam most ide fel, hátha segít kicsit kitisztítani azt a szemetet, ami a fejemben kavarog.

Egy ideje már kaparászta az agyam, hogy be kellene nézni, aztán a végső lökést drága barátnőm adta.

Úgyhogy üdv újra itt! 

Még akkor is, ha nem olvassa senki.^-^

Cute & Dangerous ~ 1.

-         Cassy, kelj fel – hallottam meg anyám hangját.

-         Hallod, húzz már ki az ágyból – lökött le öcsém.

-         Tessék, kész. Mostmár aludhatok? – nyöszörögtem.

-         Nem, nem aludhatsz. Ma suli van.

-         De fáj a fejem – húztam magamra a takarót.

-         Talán nem kellett volna tegnap is bulizni.

Hallottam, hogy öcsém kimegy. Már elege van a folyamatos veszekedésből. Mint nekem is.

-         Talán nem kellene ordibálni. Már Mark se bírja – dörmögtem.

Feltornáztam magam a földről és elindultam a fürdőbe.

-         Még nem végeztem! – ordított utánam.

-         Ó, dehogynem – csuktam be előtte az ajtót.

Mivel tényleg késésben voltam gyorsan sminkeltem és felvettem az első ruhát, ami a kezembe került. Amint kiléptem a fürdőből pofon csattant az arcomon. Sóhajtottam és gyorsan eltüntettem a piros foltot egy kis alapozóval.

-         Ha még egyet adsz, akkor elkések – mentem el anyám mellett.

-         Ne beszélj így velem.

Hisztiroham, dejó...

-         Tessék, a piruláid – adtam oda a nyugtatóit.

-         Tudod kinek van szüksége gyógyszerre?! Nekem csak egy normális lány kéne, de neeem, te nem vagy képes normálisan viselkedni – folytatta.

-         Anyu, nyugodj le – ölelte meg Mark.

-         Köszi öcsi – mosolyogtam rá.

Kezdett lenyugodni és bevette a gyógyszerét.

-         Elviszem Markot suliba. Ne késs el! – nézett rám szigorúan.

-         Rendben – forgattam a szemeim.

Lehet hogy nem vagyok egy minta gyerek, de a suli nekem is fontos. Nem akarom egy olyan idegroncsként végezni, mint anyám.

Elraktam egy almát és indultam is. Barátnőm már a sarkon várt rám.

-         Látom ma is meghülyült – mondta köszönés helyett.

-         Ja – sóhajtottam.

Amint eltűnt anyám kocsija, rágyújtottam egy cigire és elindultunk suliba.

-         Héé, Cassy, Lena! Várjatok meg!

-         Szia Will – köszöntünk neki, amikor kifulladva utolért.

Will anyám exének a fia. Egész helyes és tök jó fej. Ha nem lettünk volna mostohatesók, tuti ráhajtok. Bár aki nem ismer minket, simán hihette, hogy együtt vagyunk. Ha együtt mentünk suliba szinte mindig vagy a kezemet fogta vagy a derekamat ölelte át.

-         Látom jól indult a reggeled – bökte meg az arcom, pont ahol anya megütött.

-         Ne is mond. Nem csodálom, hogy apád ott hagyta. Azóta csak rosszabb lett.

-         Pedig már akkor is nehéz eset volt – sóhajtott Will.

Amikor bele akartam szívni a cigimbe kipöckölte a kezemből.

-         Hé, drága volt – nyafogtam.

-         És halálos...Na meg büdös – húzta az orrát.

-         Mi az Will, csak nem terhes vagy, hogy nem bírod a szagokat?

-         Vicces – csípett bele az oldalamba.

-         Komoly nem értem miért nem jöttetek még össze – jegyezte meg Lena.

-         Mert túl jól ismerjük egymást - bújtam drága majdnem-bátyámhoz.

-         És bekerültem a barátzónába – szipogott Will.

-         Sokkal inkább a családzónába – "vigasztaltam".

Lena megint  piszkált egész úton, hogy mennyire összeillünk. Szinte mindennap ezt csinálja. De azt elfelejti, hogy Willnek már van barátnője. Amint elértük a sulit el is engedett, nehogy a csaj meglássa. Utáltam ezt az érzést. Fájt. Mielőtt bementem, újabb cigire gyújtottam. Ezt már zavartalanul el tudtam szívni, mert Will már el is tűnt. Persze köszönés nélkül, mint mindig.

-         Veled akkor is sokkal jobban összeillene - jegyezte meg L és eltaposta cigijét.

Követtem a példáját és egy szó nélkül bementem.

-         Jólvan, abbahagyom, csak ne zárkózz be.

-         Késő..

Hallottam, hogy folyamatosan beszél, de nem figyeltem rá. Próbáltam kizárni. Már nagyon elegem volt belőle. Abból, hogy állandóan Willről beszél és hogy mennyire összeillünk.

-         Figyelj, rohadtul elegem van abból, hogy mást se hallok tőled, csak hogy mennyire összeillünk Willel – fordultam felé. – Tudod jól, hogy neki barátnője van. De ha nem lenne, akkor se változna a helyzet. Kinek kéne egy ilyen lány? – mondtam a végét már olyan halkan, hogy szerintem nem is hallotta.

-         Igen, tudom. És tényleg sajnálom – látszott rajta, hogy meglepte a kirohanásom. Szinte minden reggel ugyan ez ment, azt leszámítva, hogy eddig sose szóltam vissza. – Ígérem, abbahagyom – próbált megölelni, de én inkább újra elindultam. – De azt azért ne kérd tőlem, hogy soha, egy megjegyzést se tegyek.

A reggel úgy folytatódott, ahogy máskor menni szokott. Lena próbált beszélni hozzám, hátha megnyílok, de esélye se volt. A mai nap is hosszú és magányos lesz. Egy nagy sóhajjal fordultam be a folyosón. Azonban a látványtól, ami elém tárult megtorpantam, Lena pedig majdnem fellökött. Már le akart szólni, hogy mi a fenéért állok meg ilyen hirtelen, de mutattam neki, hogy maradjon csendben és előre mutattam. Láttam rajta, hogy hirtelen nem is tudna megszólalni. Will éppen egy gyönyörű nyakláncot adott a még gyönyörűbb barátnőjének. Egyre homályosabban láttam, mert megtelt a szemem könnyel. Elfordultam, eltüntettem az áruló könnyeket, megragadtam Lena kezét és egyenesen a terembe vonszoltam. Próbáltam minél messzebb kerülni Willtől és a hihetetlenül boldog Vivientől. Pont akkor mentünk el mellettük, amikor a lány nyakába akasztotta a láncot, aki ezután boldogan a nyakába ugrott. Szinte a falhoz tapadtam mögöttük, Lena pedig szorosabban fogta a kezem. Abban a pillanatban ezerszer megbántam, hogy ráförmedtem egyetlen barátnőmre, aki mindig mellettem van. Amint beértünk a terembe megöleltem és bocsánatot kértem tőle. De amikor vigasztalni próbált elhúzódtam, mert nem akartam sírni. Szerencsére már a tekintetemből rájött, hogy nem hidegségből húzódtam el, hanem mert nem bírtam volna visszatartani az érzelmeimet.

Beültem a szokásos helyemre, az ablak mellé a legelső padba. Lena mögém ült, mert a tanárok rendszerint szétültetnek minket. Az ablakon bambultam kifele, amikor valaki leült a mellettem lévő székre. Látványosan nem vettem tudomást róla.

-         Hahó, királylány – hajolt hozzám.

-         Rossz helyre ültél, ha királylányt keresel William – fordultam felé unottan.

-         Mi van veled? – bökte meg az arcom, mire visszafordultam az ablakhoz.

-         Hagyd békén – szólalt meg barátnőm mögöttem.

-         Itt a tanár, úgyhogy megyek. Majd szünetben beszélünk – mondta lemondóan, és a helyére ment.

Letöröltem áruló könnyeimet, és befordultam a terem felé. Legalább a kedvenc órámmal kezdődött a nap, ami a gazdasági volt. Mivel tudtam a feladatokat, gyorsan eltelt az óra. Reménykedtem, hogy Will elfelejtette mit akar, de nem így volt. Amint a tanár befejezte az órát, már fel is állt és elindult felém. Próbáltam a füzetembe bújni, de nem igazán érdekelte. Leült mellém és kitartóan bámult.

-         Mit szeretnél? – fordultam felé sóhajtva.

-         Mi a baj? – kérdezett vissza aggódva.

-         Semmi – feleltem és visszatértem a füzetem dekorálásához.

-         Ne csináld már – unszolt. – Legalább este számíthatunk rád?

-         Persze – morogtam.

-         Reménytelen vagy – mondta halkan, ügyetlenül megölelt és otthagyott.

Segítségkérően fordultam hátra, de Lena nem volt ott. Hova mehetett? Nemsokára kezdődött az óra, úgyhogy már nem indultam el megkeresni. Épp, hogy beért a tanár előtt, zihálva huppant le mögém. Kérdőn néztem rá, mire csak legyintett.

36. War child~

Danny átölelte barátnőmet, aki szorosan hozzábújt. Dylan még mindig nem értette, hogy miért aggódunk. Egy vállrándítással elintézte, majd elindult a többiek - és a pia - felé. Ezen a reakción nem tudtam nem nevetni. Ashley átült mellém és átkarolt, így figyeltük az újdonsült párocskát. Hirtelen egy kéz jelent meg a vállamnál.
- Héé, tubicáim, mi az, hogy nem isztok semmit? - kérdezte egy enyhén részeg Jordon.
- Mégis mit igyunk, ha semmit nem hagysz? - kérdezett vissza barátom vigyorogva.
- Egy pillanat - mondta, és dülöngélve elindult a hűtő felé.
- Hát ez kész - dőltem nevetve Ashley vállának. Ő szorosan átölelt és nyomott egy puszit a fejemre. Felnéztem rá, és már romantikussá vált volna a hangulat, amikor Jordon visszatért. Két feleses poharat és egy üveget egyensúlyozott. Ashleyvel összenéztünk és a két pohár felé nyúltunk.
- Nem igazságtalan egy kicsit ez az elosztás? - vigyorogtam a srácra. Jordon csak kacsintott, hozzákoccintotta az üveget a poharainkhoz és meghúzta azt. Ashel felnevettünk, de tisztességesen megittuk az adagunk. Leraktuk a poharakat, de még mielőtt elengedtük volna Jordon már töltötte is újra.
- Utálom a vodkát, - fintorogtam - de miattad megiszom. Na meg rohadt jó volt a koncert - emeltem magasba az italt.
- Az majd másik kör lesz, mindenkivel. Ezt egyelőre rám - emelte az üveget, miközben teli szájjal vigyorgott.
- Na akkor kerítsük elő a gerlepárt - csapott a combomra Ash, miután lehúztuk azt az undorító löttyöt.
- Azok nem ti vagytok? - nézett összeakadt szemekkel Jordon.
- Tényleg nem tűnt fel semmi? - néztem rá hitetlenkedve. Az arca egyértelműen válaszolt. - Na gyere - pattantam fel és átkaroltam a vállát. Ash mellém lépett és a derekam köré tette a kezét. Így indultunk megkeresni Briéket, ami nem volt túl egyszerű, viszont annál viccesebben néztünk ki. Főleg, hogy Jordon már nem nagyon tudott egyenesen menni.
Nem tartott túl sokáig, míg megtaláltuk barátnőméket. Egy kis folyosón voltak a mosdóknál. Jordonnak még most se tűnt fel semmi, mert amint befordultunk összegörnyedt és berontott a mellettünk lévő ajtón. A szerelmesek meglepetten fordultak felénk, aztán elröhögték magukat. Amikor ránéztünk az ajtóra Ashel, mi is felröhögtünk. Nem mosdó volt, mint azt hittük, hanem raktár. Mire lecsillapodtunk ő is végzett odabent és elég zavarban volt.
- Szerintem ennek nem fognak örülni - vakargatta a fejét.
- Most miattad új helyet kell keresnünk az itteni koncertekhez. Vaagy, akár fel is takaríthatod, mivel ez a legnagyobb hely a környéken. Úgyhogy hajrá - veregette hátba Danny, mire újra felröhögtünk. Csak ő próbálta visszafogni magát.
Jordon elég kétségbeesetten nézett, de bólintott és visszafordult a raktár felé. Ironikus módon pont a takarító szertárban hányt össze mindent.

35. CutiePies~

- Ideje inni valamit, nem gondoljátok? - kiáltotta el magát Matt.

- Na végre egy értelmes gondolat - dícsérte meg Dylan és felpattant Brianna mellől. 

Eddig igazából fel se tűnt, hogy ott volt. Kérdőn néztem barátnőmre, aki csak vigyorgott. Amikor észrevette, hogy őt nézem visszább vett a vigyorból, és elpirult.

-Naa mesélj, mi volt ez a nagy boldogság az előbb - ültem le mellé.

-Á, semmi, semmi - legyintett. - Csak szimplán boldog vagyok, amiért itt lehetek - mosolygott.

-Most komolyan? Ennyi? Ezt te sem hiszed el - böktem oldalba.

- Héé, pedig tényleg.

- Ha kell én kivallatlak - vigyorogtam rá, és elkezdtem az ujjaimat ropogtatni.

Erre csak egy nyelvnyújtás és egy "úgysemered" nézés volt a válasz, mire neki estem. Ő is hasonlóan csikis volt, mint én, ha nem jobban. Már az elején folytak a könnyei a nevetéstől, és kitartóan küzdött ellenem. Ellenállását jelezve sikerült tökéletesen térden rúgnia. Csak ekkor vettem észre, hogy a másik kanapéról hárman figyelnek minket elbűvölve.

- Hát nem nagyszerű nő? Hihetetlen szerencsés vagyok - bámult önfeledten Ash.

- Nekem kell Brianna - szólalt meg Danny, mire a másik két srác meglepetten fordult felé.

Abbahagytam barátnőm kínzását - leginkább a sajgó térdem miatt -, ő pedig lefagyva bámulta Danny-t.
- Mi a f.sz? - csúszott ki Jordon száján.
Danny ekkor eszmélt fel, hogy hangosan is kimondta az előbbit. Szinte látszott rajta a felismerés, és az arcszíne lassan túltett egy rákén.
- Matty, hova tetted azt a pálinkát? - állt fel hirtelen és hátat fordítva nekünk elindult a hűtő felé. Oldalba böktem barátnőm, mire észbe kapott és gyorsan felpattanva a srác után indult.
- Dylan, te tudod mi folyik itt? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Ami azt illeti, - vigyorodott el - Danny másról se beszélt mióta meglátta a csajt, csak hogy milyen szép, és vicces, és tökéletes - sorolta unottan. - Az előbb is ezért ültem mellette. Dannyt kellett fényeznem neki - forgatta a szemét.
- Szerintem nem lett volna rá szükség - nézett feléjük Ash.
Én is elnéztem feléjük és igaza volt. Bár Danny kezében az üveg rontott a kép összhangján, de elmélyülten beszélgettek, nevetgéltek. Azt kell mondjam, igazán aranyosak voltak.
- Csak mi lesz akkor, ha teljesen egymásba habarodnak? - tettem fel a nagy kérdést. Mivel mindenki értetlenül nézett, így folytattam. - Nektek nemsokára tovább kell mennetek. Ha jól tudom három nap múlva Ausztriában lesz a következő koncertetek. Mi lesz akkor Briannaval? Nem akarom, hogy összetörjön - mondtam egyre halkabban.
Egyedül Ashleyn láttam, hogy megértette.
- Na és Danny. Nem hinném, hogy neki túl jól esne az elválás - jegyezte meg.
Újra feléjük néztünk. Danny átölelte barátnőmet, aki szorosan hozzábújt. Dylan még mindig nem értette, hogy miért aggódunk. Egy vállrándítással elintézte, majd elindult a többiek - és a pia - felé. Ezen a reakción nem tudtam nem nevetni.

34. Happy pill~

*A legjobban sikerült kép, amit még a 2015. júni. 17-ei Hollywood Undead koncert előtt jó pár órával csináltam*

Fél úton viszont meggondolta magát, odarohant hozzám és megcsókolt. A levegő körülöttem teljesen megfagyott, én pedig totálisan elolvadtam. Ash büszkén nézett le rám, adott még egy gyors puszit és lerohant a színpadról. Éreztem, ahogy az emberek szemmel vernek, de egyáltalán nem érdekelt, hiszen ez a pasi az enyém, csakis az enyém. És ezt most már mindenki tudja.
- Szerencsés vagy, az már tuti - vigyorgott rám Bri. - Viszont mostantól jobban vigyázz, mert ahogy elnézem van pár féltékeny fangirl körülöttünk - nézett szét.
- Na igen, remélem a koncertet még megúszom sérülés nélkül - vakargattam a fejem, miközben zavartan nevettem.
És meglepetésemre tényleg megúsztam. Nyugodtan végigtombolhattam a maradék számot, semmi bajom nem lett. Persze azt leszámítva, hogy többször felkentek a korlátra.
A koncert végén Brivel úgy döntöttünk inkább megvárjuk, amíg mások kimennek, másképp esélyünk se lett volna kijutni. Amikor már elég szellős volt a terep elindultunk. Mindketten fogtuk a hasunkat és nevettünk a másik szenvedésén. Már majdnem kint voltunk, amikor észrevettünk egy kisebb csoportosulást a bejárat előtt. A tekintetükből nem volt nehéz kitalálni, hogy kit várnak.
- Szerintem inkább menjünk ki hátul. A srácok tuti megengedik - fogta meg a kezem Brianna.
-Hátráljak meg? Na még mit nem. - Lesöpörtem a kezét magamról és elindultam szembenézni a tömeggel. Már majdnem ott voltam, amikor egy erőteljesebb szorítást éreztem a kezemen.
- Már pedig meg fogsz hátrálni - húzott magához Ashley. Az Undeades fiúk mögötte jöttek. Ránk mosolyogtak és bevetették magukat a rajongók közé.
- Ha sose nézek szembe velük, akkor mindig ez lesz. Ki kell vívnom a tiszteletüket - duzzogtam, miközben Ash a derekamnál fogva vezetett a színpad felé.
- Azt máshogy is lehet. De ezt majd máskor elintézzük, most csak érjünk haza. Tényleg Brianna, a srácok meghívtak téged az afterra - kacsintott rá Ash.
- Ez most komoly? - állt meg hirtelen és hatalmas szemekkel nézett barátomra.
-Aha, Dylan akarta mondani, de hívta őket a kötelesség. Hogyha maradsz, akkor addig ittmaradunk veled.
- Ti nem maradtok? - nézett egy kicsit csalódottan.
- Hát nem lettünk meghívva, de rákérdezhetek - mosolyodott el Ashley, amiből tudtam, hogy mi is maradunk. Bár elég korlátozott volt a mozgásterem, elkezdtem ugrálni örömömben.
A színpad mellett volt egy kis épület a zenekaroknak, ahol pihenni tudtak. Most viszont mi vettük birtokba az egész helyet. Ettünk, ittunk aztán ledobtuk magunkat a kanapékra. Két kanapé volt egymással szemben, plusz egy-egy fotel a végeknél. Brianna és Ashley is gyorsabb volt nálam, így nekem nem maradt hely. Először duzzogva elindultam az egyik fotel felé, de végül inkább úgy döntöttem, hogy barátom mellé fekszek. Rávetettem magam, és csak egy fojtott "ugh"-t hallottam. Bri elkezdett röhögni, én pedig bevackoltam magam Ash mellé. Vagy inkább fölé.
- Én elhiszem, hogy neked ez kényelmes, de nekem nem annyira - nyögött fel Ashley.
- Annyira nehéz vagyok? - néztem le rá bociszemekkel.
- Nem, dehogy. Csak rossz helyen van a könyököd és a lábad.
A könyököm tényleg elég rossz helyen volt, pont a bordái között. Próbáltam úgy feküdni, hogy minél kevésbé nyomjam. Teljesen hozzásimultam. Éreztem a szívverését és a lélegzetét. Megnyugtató érzés volt. Nem értettem, hogy a lábam miért zavarja, mert azt nem is mozdítottam meg, mégse panaszkodik miatta. Elkezdtem fészkelődni, mire szorosan megölelt.
- Ne mozogj - suttogta a fülembe.
Csak a jobb lábam mozdítottam meg egy kicsit, mire még szorosabban fogott.
- Ne csináld! - mondta még mindig suttogva, de határozottabban.
A szíve egyre szaporábban vert és gyorsabban vette a levegőt is, a szeme pedig rabul ejtette az enyémet. Csak bámultuk egymást, azt se tudom meddig, amikor valaki megköszörülte a torkát fölöttem. Úgy megijedtem, hogy felkaptam a fejem, ezzel lefejelve Mattet. Erre mindenki felröhögött, csak Matt fogta könnyes szemmel az állát, én pedig utána nyúltam, hogy nincs e nagy baja. Elég nehéz dolgom volt, mert Ashley rázkódott alattam. Próbáltam leszállni Ashről, mert szerencsétlen Matt szája eléggé vérzett. Majdnem sikerült lemásznom, amikor barátom megfogott és megrázta a fejét, hogy ne tegyem. Először nem értettem miért, de aztán éreztem a nem épp kis dudort a nadrágjában. Megfordult a fejemben, hogy gonosz leszek, de helyette inkább rádobtam egy takarót, hogy mások ne láthassák. Az amúgy is csak az én...na jó, nem folytatom.
- Matty, sajnálom! Minden oké? - mentem oda a sráchoz.
- Azt hiszem kilazult az egyik fogam - zongorázta végig a fogsorát a nyelvével. - Ó, és az egyik letört. Na meg ráharaptam a nyelvemre, de az nem vészes. Azt hiszem jól vagyok, csak kurvára fáj - fogta még mindig az állkapcsát.
- Uhh, átmeneti megoldásként szerintem öblögess egy kicsit whiskeyvel, az tuti segít. Holnap pedig menj el fogorvoshoz, mert így énekelni is nehéz lesz - vizsgáltam meg "hozzáértő" szemmel.
- Pazarolni a whiskeyt? - nézett ránk hirtelen Jordon, hatalmas szemekkel.
- Nyufi, eszempe se juszossz - mondta Matt enyhén pöszén, zsibbadt szájjal.
Ezt már én se bírtam ki és kuncogtam egy kicsit. Először ezért egy gyilkos pillantást kaptam, de aztán már Matt is nevetett. Ami persze elég furcsán hangzott, hiszen az egész állkapcsa lezsibbadt addigra. Már mindenkinek vörösödött a feje a röhögéstől. Danny volt az első, aki nagyjából összeszedte magát, megtörölte a szemeit és együttérzően hátba veregette Mattet.
- Semmi gond haver. Van még egy kevés abból a szörnyű pálinkából, amit egy rajongótól kaptunk. Azt szerintem mindenki megbocsájtja, ha elöblögeted - mondta, miközben még mindig könnyezett a nevetéstől.
- Ahh, kéjek belőle - csillant meg a remény Matt szemében. Vagy a fájdalom könnyei voltak, nem tudom.
Danny gyorsan megkereste a hűtőben. Egy literes csatos üvegben volt, még majdnem tele.
- Ember, én ezzel még begyújtani se mernék - nyújtotta át neki az énekes.
Matty kissé remegő kézzel vette el tőle. Amint kinyitotta az üveget elfintorodott. Még én is éreztem az átható, kellemetlen szagot. Matt gyorsan beleivott, öblögetett egy kicsit és maga mellé köpött. Amint üres lett a szája felnyögött.
- Ez szöjnyűűű - panaszkodott, és meghúzta megint az üveget, azonban most le is nyelte.
- Te egy hős vagy - bámult rá az összes Undead tag tátott szájjal.
- Embereek, megjött a bu...Úristen, mi ez a bűz?
- Szia Cica - ölelte át Jorel Vanessát. - Hogy az? Csak egy kis pálinka-vér keverék - legyintett.
Vanessa se aggódta túl a dolgot, egy vállrándítással elintézettnek tekintette a dolgot. Gondolom már megszokott lehet a hasonló jelenet. Már a többiek is csak halkan kuncogtak. Az egész helyzet olyan volt, mintha egy kis burokban lennénk. Mint egy kis "boldogságpirula", persze Matt könnyes szemeit leszámítva. Úgyhogy odamentem, hogy megöleljem.
- Nyugi, nem bántalak - nevettem, ahogy közeledtem felé. - És tényleg bocs - mondtam komolyan, miközben megszorongattam.
- Ettől még a zsibbadás is jobb lett - nevetett fel, és vállba boxolt. - De ez azért még járt - vigyorgott teli szájjal.
Szóval mégse volt az a sérülés olyan rossz.
- Ideje inni valamit, nem gondoljátok? - kiáltotta el magát Matt.